U10 Házon belüli mérkőzés

Mór Ottó vezetőedző értékel:
 
Vasárnap 11:30 perces kezdettel, 2 bajnoki közé beékelve játszottunk edzőmérkőzést egyesületünk U12B csapata ellen. Mivel az ilyen házon belüli mérkőzéseket hajlamosak vagyunk félvállról venni, és komolytalanul hozzáállni, felhívtam a gyerekek figyelmét, hogy ugyan ismerősök ellen játszunk, de itt most nem barátok, hanem ellenfelek a pályán, és tessék ennek megfelelően felmenni a pályára. A mérkőzés 2×25 percből állt.
A szokásos mágnestáblázás, majd bemelegítés után hangzott el a kezdősípszó. Lehet, hogy az öltözői beszéd túl hosszúra sikerült, vagy túl érdekfeszítő volt, ugyanis az elején páran mintha fejben bent maradtak volna a tábla előtt, ami egy nagyon korán bekapott gólt eredményezett. Ez szerencsére azonnal észhez térítette a társaságot, hiszen ezután folyamatosan javult fel a játékunk, és hamar átvettük a mérkőzés irányítását. Szerencsére nem csak irányítottuk a játékot, de helyzeteket is sikerült kialakítani, és a befejezés is sokszor jól sikerült. A pihenőre így már megnyugtató különbséggel mehettünk, még egy kihagyott büntető is belefért. A szünet során videón elemeztünk ki 1-2 olyan játékhelyzetet, amit a héten tanultunk, és a meccsen alkalmazni kellett (volna).
A második játékrész során nem változott a játék képe, továbbra is mi irányítottuk a mérkőzést, ami újabb gólokat eredményezett, azonban a védekezésünk most nem mindig volt átjátszhatatlan, ami kapott gólokat is eredményezett. A végeredményre így sem lehet panasz, hiszen a mi szempontunkból 8:3-as sikerrel zárult a mérkőzés. A játék alapvetően jó volt, továbbra is visszaköszönnek az edzésen gyakorolt játékelemek és játékhelyzet megoldások, de helyenként látszódott, hogy sok munka és gyakorlás vár még ránk a jövőben.
 
Hajrá Tesi!
 

U14 BLSZ

Horváth László edző értékelése:
 
A mai mérkőzésre úgy készültünk,hogy minden féleképpen javítani szeretnénk az előző két hét gyenge és eredménytelen játékán! Sajnos az első 5 percben talán a túlzott akarás görcsössé tette a fiukat mert a vendég csapatnak 2 óriási helyzete volt ami szerencsénkre kimaradt! Ezek után lassan kezdtünk magunkhoz térni és mezőny fölénybe kerültünk aminek meg is lett az eredménye két szép akció gólt szereztünk! Az első félidő hajrájában még 3 újabb óriási helyzetet alakítottunk ki de ezt sajnos nem tudtuk góllal befejezni és ez megbosszulta magát mert a félidő utolsó percében a vendégek szépítettek! A második félidőben is maradt a mezőny fölényünk tovább növeltük az előnyünket amit sajnos az ellenfél egy megadott les góllal ismét szorossá tett de meg tudtuk a végéig őrizni az előnyünket és teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést! Nagyot küzdöttek a srácok és időnként jól is játszottak!

 

U14 GYŐZELEM HATVANBAN…..

GYŐZELEM HATVANBAN…..
MLSZ U14 KÖZÉP-KELET CSOPORT 
FC HATVAN – TESTVÉRISÉG SE 0-1 (0-1)
Szögletarány: 1-10(1-6) Kapura lövési arány: 6-23 (2-14)
Gólszerző: Boda (Gugyella buktatásáért megítélt büntető rúgásból a 8. percben)
A mai napon pályára lépő játékosaink: 
Szilágyi, Simkó, Boda, Sinorovits, Szombati, Galó, Gugyella, Szécsi, Pusztai, Kósa, Kodány, valamint Tadler, Mátyás, Davcsó, Simon, Szenteszki Á.

 

Tóth Gyula vezető edző értékel:

Az első percektől a csapatunk irányította a mérkőzést, már a közép pályán labdákat szereztünk és nagyon jól, a széleken az ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, ahonnan sorra alakítottuk ki a helyzeteket, vagy kapura lőttünk, vagy a beadásunkból alakult ki gólszerzési lehetőség. A 8. percben GUGYELLA szemfülesen betört a büntető területen belülre, ahol a kétségbe esett védő szabálytalanul választotta el a labdától kiválóságunkat. A teljesen jogosan megítélt büntetőt, BODA értékesítette. 0-1. Továbbra is mi voltunk a kezdeményezőbbek és rengeteg helyzetet alakítottunk ki a hazai kapu előterében. A játékosok kiválóan megcsinálták a rögzített helyzeteknél a labda nélküli mozgásokat, a begyakorolt figurákat alkalmazva helyzeteket alakítottunk ki a sarokrúgásokból illetve szabadrúgásból. A 30. percben SIMKÓ kapuvasat érő lövésével riogattuk például ellenfelünket, majd egy kiválóan végig vitt sarok rúgás variáció végén SZÉCSI gurítását a gólvonalról mentette mezőnybe a visszaigyekvő védő játékos. Sajnos a gól elmaradt, a két -három kapuvasat érintő lövéseinknél is a mezőnybe pattant a labda a háló helyett. 
A félidő vége felé alább hagyott a lendület, de még ekkor is csapatunk irányította a mérkőzést. 
A szünetet követően sajnos az előző mérkőzéseinkkel ellentétben, visszavettünk a tempóból, nagyon kevés volt a második játékrészben a labda nélküli mozgás, így bár ekkor is az történt a pályán amit mi akartunk , azért játékunkkal nem voltam megelégedve. Ellenfelünk a második játékrészben sem tudott igazi helyzetet kialakítani , a pálya középső részén többnyire megszűrtük a támadásaikat. Igazán két szabadrúgás kivételével nem volt veszélyhelyzet kapunk előtt. A második félidő legnagyobb helyzetét a 70. percben alakítottuk ki, amikor KÓSA kiváló labdájával MÁTYÁS ugrott ki, de sajnos elkörülményeskedte a helyzetet és az akció végén a kifutó kapusba lőtte a labdát. 
Az egy -nullás győzelem számokban nem mutatja a két csapat közötti mai különbséget. Az első fél idei játékhoz ma is gratulálni tudok a játékosoknak, sajnálom, hogy a második játékrészben már nem játszottunk olyan intenzitással , mint a mérkőzés kezdetén, de így is mindenképpen megérdemeltük a győzelmet.

 

U19

Törőcsik András utánpótlás vezető értékel:

 

Kerekegyháza-Testvériség 4-4(4-1)

 
Rengeteg hiányzó, összesen 13 játékos!
Első félidőben fegyelmezetlenül, rossz fellfogásban előidéztük a május elsejei falu nap hangulatát. Nem szomjas, nem túl szimpatikus nézőknek nagy örömet szereztünk. Szünetben nem is beszéltem halkan és nem is a bibliából idéztem. 
A Csapat teljesen más  felfogásban jött ki. 45 percig beszoritottuk a hazai csapatot a kapuja elé. Csak az egyenlítés sikerült. Kérdezem én: miért csak egy félidőt játszunk így?
 Dolgozunk tovább! 
Összeállítás:
Gulácsi Márk-Losonczi Ádám- Kovács Norbert-Kiss Dániel-Deme Gábor- Vass Márk-Varga Ádám-Kozma Péter-Pánczél Dániel-Ambrózi Manó-Lukácsi Kristóf
 
Csere: Vìgh György, Dudás Tibor
Gólszerzők: Vass (2), Kovács, Pánczél,
HAJRÁ TESI!

U17

 

Hazai siker! 
Kanyó Viktor vezetőedző értékelése:
 
Szombat délután fogadtuk a Gerzo csapatát hazai környezetben BLSZ-ben szereplő csapatunkkal. A mérkőzést végig a kezünkben tartottuk és helyzeteket is bőven alakítottunk ki. A védelem stabilan állt a lábán a támadók, pedig összhangban játszottak. Mind a három gólunk ezeknek volt köszönhető. Előbb, labdakihozatal után, Pincés Péter kapta a labdát a jobb oldalon, majd egy-két csel után jól passzolt középre, ahol Török Ákos 12 méterről vette be a kaput. Utóbb is ez történ, annyi különbséggel, hogy Pincés a tizenhatoson belül nyert párharcot és Töröknek 2 méterről kellett az üres kapuba passzolnia. Harmadik gólunknál Adame Domonkos támadta a védőket nagyszerűen, a hiba után Siklódi Patrik centerezett és Tóth Artúr volt eredményes. 
 
Testvériség SE U17 – Gerzo 3:1
 
 
Motiválatlanul! 
 
Vasárnap kora reggel Kerekegyházára utaztunk az U19-es csapattal. A pálya méretei megleptek minket, mivel rövid és keskeny is volt a pálya. A mérkőzés eleje kiválóan alakult, 25 perc után megszereztük a vezetést és több gólhelyzetet is kialakítottunk, még ellenfelünk a hazai pálya ellenére csak ébredezett. Majd egy óriási védelmi és kapus hiba után egyenlített ellenfelünk és innentől nem volt megállás a lejtőn. Voltak még momentumaink a mérkőzésen, de teljesen hitét vesztette a csapat, Az igazán bosszantó, hogy a kapott gólok közül egy született csapatszintű hiba után, a többit mind óriási egyéni hiba előzte meg. A játékosok jó képességűek, az összhang és a hangulat kiváló csapaton belül. Sajnos abból veszítettünk sokat, ami tavaly óriási erősségünk volt: a mentális erő.
 
Kerekegyháza – Testvériség U17 6:2

U7-U8. ÉRTÉKELÉS

Kiss Zoltán edző értékel:

Vasárnap megrendezésre került az idei harmadik Bozsik Fesztivál egyesületünk legkisebb korosztályának. 

Vasárnap délelőtt rendezték meg, a szomszéd kerületben a tornát, a BVSC-pályán.

Az U8-kezdte a sort 11:00 órakkor. A múltkori jó teljesítmény tovább erősödött. 
A srácok nagyon jól érezték magukat és eredményesek is voltak. Majdnem minden meccsen sikeresen szerepeltek.
Rengetek dolgot láttam vissza, a gyakoroltakból. 
Ebből is látszik, hogy 2 hét nagy idő és, hogy odafigyeléssel és tanulni akarással mennyi mindent el lehet érni. 

Az u7-es csapatunk nagyon várta már a tornát. Kora délután kellemes időben ügyesen fociztak, a legkisebbjeink. 4 meccset játszottak és a végére igencsak elfáradtak, de a lelkesedésünk töretlen volt

Nagy öröm volt, hogy mindkét korosztályban több játékosnak is ez volt az első Bozsik Fesztiválja!
Mindig van min javítani, úgyhogy nem állhatunk meg!

Hajrá Tesi!
Hajrá U7-8!