U14 BLSZ

Horváth László edző értékelése:
 
A mai mérkőzésre úgy készültünk,hogy minden féleképpen javítani szeretnénk az előző két hét gyenge és eredménytelen játékán! Sajnos az első 5 percben talán a túlzott akarás görcsössé tette a fiukat mert a vendég csapatnak 2 óriási helyzete volt ami szerencsénkre kimaradt! Ezek után lassan kezdtünk magunkhoz térni és mezőny fölénybe kerültünk aminek meg is lett az eredménye két szép akció gólt szereztünk! Az első félidő hajrájában még 3 újabb óriási helyzetet alakítottunk ki de ezt sajnos nem tudtuk góllal befejezni és ez megbosszulta magát mert a félidő utolsó percében a vendégek szépítettek! A második félidőben is maradt a mezőny fölényünk tovább növeltük az előnyünket amit sajnos az ellenfél egy megadott les góllal ismét szorossá tett de meg tudtuk a végéig őrizni az előnyünket és teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést! Nagyot küzdöttek a srácok és időnként jól is játszottak!

 

U14 GYŐZELEM HATVANBAN…..

GYŐZELEM HATVANBAN…..
MLSZ U14 KÖZÉP-KELET CSOPORT 
FC HATVAN – TESTVÉRISÉG SE 0-1 (0-1)
Szögletarány: 1-10(1-6) Kapura lövési arány: 6-23 (2-14)
Gólszerző: Boda (Gugyella buktatásáért megítélt büntető rúgásból a 8. percben)
A mai napon pályára lépő játékosaink: 
Szilágyi, Simkó, Boda, Sinorovits, Szombati, Galó, Gugyella, Szécsi, Pusztai, Kósa, Kodány, valamint Tadler, Mátyás, Davcsó, Simon, Szenteszki Á.

 

Tóth Gyula vezető edző értékel:

Az első percektől a csapatunk irányította a mérkőzést, már a közép pályán labdákat szereztünk és nagyon jól, a széleken az ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, ahonnan sorra alakítottuk ki a helyzeteket, vagy kapura lőttünk, vagy a beadásunkból alakult ki gólszerzési lehetőség. A 8. percben GUGYELLA szemfülesen betört a büntető területen belülre, ahol a kétségbe esett védő szabálytalanul választotta el a labdától kiválóságunkat. A teljesen jogosan megítélt büntetőt, BODA értékesítette. 0-1. Továbbra is mi voltunk a kezdeményezőbbek és rengeteg helyzetet alakítottunk ki a hazai kapu előterében. A játékosok kiválóan megcsinálták a rögzített helyzeteknél a labda nélküli mozgásokat, a begyakorolt figurákat alkalmazva helyzeteket alakítottunk ki a sarokrúgásokból illetve szabadrúgásból. A 30. percben SIMKÓ kapuvasat érő lövésével riogattuk például ellenfelünket, majd egy kiválóan végig vitt sarok rúgás variáció végén SZÉCSI gurítását a gólvonalról mentette mezőnybe a visszaigyekvő védő játékos. Sajnos a gól elmaradt, a két -három kapuvasat érintő lövéseinknél is a mezőnybe pattant a labda a háló helyett. 
A félidő vége felé alább hagyott a lendület, de még ekkor is csapatunk irányította a mérkőzést. 
A szünetet követően sajnos az előző mérkőzéseinkkel ellentétben, visszavettünk a tempóból, nagyon kevés volt a második játékrészben a labda nélküli mozgás, így bár ekkor is az történt a pályán amit mi akartunk , azért játékunkkal nem voltam megelégedve. Ellenfelünk a második játékrészben sem tudott igazi helyzetet kialakítani , a pálya középső részén többnyire megszűrtük a támadásaikat. Igazán két szabadrúgás kivételével nem volt veszélyhelyzet kapunk előtt. A második félidő legnagyobb helyzetét a 70. percben alakítottuk ki, amikor KÓSA kiváló labdájával MÁTYÁS ugrott ki, de sajnos elkörülményeskedte a helyzetet és az akció végén a kifutó kapusba lőtte a labdát. 
Az egy -nullás győzelem számokban nem mutatja a két csapat közötti mai különbséget. Az első fél idei játékhoz ma is gratulálni tudok a játékosoknak, sajnálom, hogy a második játékrészben már nem játszottunk olyan intenzitással , mint a mérkőzés kezdetén, de így is mindenképpen megérdemeltük a győzelmet.

 

U19

Törőcsik András utánpótlás vezető értékel:

 

Kerekegyháza-Testvériség 4-4(4-1)

 
Rengeteg hiányzó, összesen 13 játékos!
Első félidőben fegyelmezetlenül, rossz fellfogásban előidéztük a május elsejei falu nap hangulatát. Nem szomjas, nem túl szimpatikus nézőknek nagy örömet szereztünk. Szünetben nem is beszéltem halkan és nem is a bibliából idéztem. 
A Csapat teljesen más  felfogásban jött ki. 45 percig beszoritottuk a hazai csapatot a kapuja elé. Csak az egyenlítés sikerült. Kérdezem én: miért csak egy félidőt játszunk így?
 Dolgozunk tovább! 
Összeállítás:
Gulácsi Márk-Losonczi Ádám- Kovács Norbert-Kiss Dániel-Deme Gábor- Vass Márk-Varga Ádám-Kozma Péter-Pánczél Dániel-Ambrózi Manó-Lukácsi Kristóf
 
Csere: Vìgh György, Dudás Tibor
Gólszerzők: Vass (2), Kovács, Pánczél,
HAJRÁ TESI!

U17

 

Hazai siker! 
Kanyó Viktor vezetőedző értékelése:
 
Szombat délután fogadtuk a Gerzo csapatát hazai környezetben BLSZ-ben szereplő csapatunkkal. A mérkőzést végig a kezünkben tartottuk és helyzeteket is bőven alakítottunk ki. A védelem stabilan állt a lábán a támadók, pedig összhangban játszottak. Mind a három gólunk ezeknek volt köszönhető. Előbb, labdakihozatal után, Pincés Péter kapta a labdát a jobb oldalon, majd egy-két csel után jól passzolt középre, ahol Török Ákos 12 méterről vette be a kaput. Utóbb is ez történ, annyi különbséggel, hogy Pincés a tizenhatoson belül nyert párharcot és Töröknek 2 méterről kellett az üres kapuba passzolnia. Harmadik gólunknál Adame Domonkos támadta a védőket nagyszerűen, a hiba után Siklódi Patrik centerezett és Tóth Artúr volt eredményes. 
 
Testvériség SE U17 – Gerzo 3:1
 
 
Motiválatlanul! 
 
Vasárnap kora reggel Kerekegyházára utaztunk az U19-es csapattal. A pálya méretei megleptek minket, mivel rövid és keskeny is volt a pálya. A mérkőzés eleje kiválóan alakult, 25 perc után megszereztük a vezetést és több gólhelyzetet is kialakítottunk, még ellenfelünk a hazai pálya ellenére csak ébredezett. Majd egy óriási védelmi és kapus hiba után egyenlített ellenfelünk és innentől nem volt megállás a lejtőn. Voltak még momentumaink a mérkőzésen, de teljesen hitét vesztette a csapat, Az igazán bosszantó, hogy a kapott gólok közül egy született csapatszintű hiba után, a többit mind óriási egyéni hiba előzte meg. A játékosok jó képességűek, az összhang és a hangulat kiváló csapaton belül. Sajnos abból veszítettünk sokat, ami tavaly óriási erősségünk volt: a mentális erő.
 
Kerekegyháza – Testvériség U17 6:2

U7-U8. ÉRTÉKELÉS

Kiss Zoltán edző értékel:

Vasárnap megrendezésre került az idei harmadik Bozsik Fesztivál egyesületünk legkisebb korosztályának. 

Vasárnap délelőtt rendezték meg, a szomszéd kerületben a tornát, a BVSC-pályán.

Az U8-kezdte a sort 11:00 órakkor. A múltkori jó teljesítmény tovább erősödött. 
A srácok nagyon jól érezték magukat és eredményesek is voltak. Majdnem minden meccsen sikeresen szerepeltek.
Rengetek dolgot láttam vissza, a gyakoroltakból. 
Ebből is látszik, hogy 2 hét nagy idő és, hogy odafigyeléssel és tanulni akarással mennyi mindent el lehet érni. 

Az u7-es csapatunk nagyon várta már a tornát. Kora délután kellemes időben ügyesen fociztak, a legkisebbjeink. 4 meccset játszottak és a végére igencsak elfáradtak, de a lelkesedésünk töretlen volt

Nagy öröm volt, hogy mindkét korosztályban több játékosnak is ez volt az első Bozsik Fesztiválja!
Mindig van min javítani, úgyhogy nem állhatunk meg!

Hajrá Tesi!
Hajrá U7-8!

TESTVÉRISÉG SE 2018/19 évi BAJNOKSÁG ŐSZI SZEZON, 40. heti tervezett programja: (BOZSIK – és a bajnokságban szereplő csapatok)

TESTVÉRISÉG SE 2018/19 évi BAJNOKSÁG ŐSZI SZEZON, 40. heti tervezett programja: (BOZSIK – és a bajnokságban szereplő csapatok)

BLSZ U17 csapatunk a bajnokságban szabadnapos ezen a hétvégén!!!

2018.10.06 SZOMBAT

– 10.00 óra MLSZ U17 (KÖZÉP-KELET csoport) TESTVÉRISÉG SE – MERCEDES KLC  Helyszín: TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP, BP.XV. ker. Bánkút u. 71.

– 12.00 óra MLSZ U19 (KÖZÉP-KELET csoport) TESTVÉRISÉG SE – MERCEDES KLC  Helyszín: TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP, BP.XV. ker. Bánkút u. 71.

– 14.00 óra BLSZ U14 4. csoport ¾ pályás bajnokság TESTVÉRISÉG SE- II. KER UFC Helyszín: TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP, BP. XV. ker. Bánkút u. 71.

– 15.00 óra BLSZ I.o. RAFC – TESTVÉRISÉG SE  Helyszín: IKARUS BSE SPORTTELEP, BP. XVI. ker. Bátony u. 1-33.

2018.10.07 VASÁRNAP

– 10.00 óra MLSZ U14 (KÖZÉP-KELET csoport) TESTVÉRISÉG SE – TISZAKÉCSKE Helyszín: TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP, BP. XV. ker. Bánkút u. 71.

– 12.00 óra MLSZ U15 (KÖZÉP-KELET csoport) TESTVÉRISÉG SE – TISZAKÉCSKE Helyszín: TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP, BP. XV. ker. Bánkút u. 71.

– 15.00 óra BLSZ III.o. 3. csoport TESTVÉRISÉG SE II.  –  XII. SVÁBHEGY FC II Helyszín: TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP, BP. XV. ker. Bánkút u. 71.

  2018.10.08 HÉTFŐ

– 19.30 óra  BLSZ ÖF III.o 3. csoport TESTVÉRISÉG SE – GRAFITÓ SC  Helyszín: PÉNZÜGYŐR SE KÖÉR UTCAI SPORTTELEP, BP. X. ker. Köér u. 2/A

HAJRÁ TESI, HAJRÁ TESI, HAJRÁ TESI !!!!!!

U14 TESTVÉRISÉG SE – BSE PALÓC FARKASOK 1-1 (1-1)

MLSZ U14 Közép-Kelet csoport
Két kimaradt ziccer, egy meg nem adott büntető, magabiztos játék a második félidőben……. 

Szögletarány: 0-0 Kapura lövési arány: 5-5 (1-3)

 

Tóth Gyula edző értékelése:

A mai napon a következő játékosaink léptek pályára: 
Szilágyi, Pusztai, Sinorovits, Simkó, Leier M., Szulyovszky, Gugyella, Galó, Kósa, Szombati, valamint Kiss, Kodány, Kecskés, Davcsó, Szenteszki.

Az első félidő elején , már a 4. percben vezetést szereztünk, Boda indította Kósát, aki a körülményeskedő védőjét lerázta, majd kapura tört, az akciója végén a kifutó kapus fölött a kapuba emelte a labdát. 1-0. Kiegyenlített inkább küzdelmes, mint szép játék folyt az első félidőben. Sajnos egyetlen megingásunkat a Balassagyarmat játékosai gólra váltottak. Középen a fél pálya környékéről elinduló játékost nem tudtuk megállítani, majd egy összjátékot követően a vendégek játékosa a hálónkba lőtt. 1-1. 
Az első félidőben az egyenlítést követően egyik csapat sem tudott helyzetet kialakítani a másik kapuja előtt, a pálya középső részén a kapuktól mintegy 20 méterre mindkét csapatnak elhaltak a támadásai. 
A második félidőre teljesen megváltozott a játék képe. A pálya középső részén labdákat tudtunk szerezni és ebből támadásokat vezettünk. Aktívabbak és gólra törőbbek voltak a TESI játékosai. A vendég csapat az egész második félidőben talán négyszer tudta átlépni a térfelünket. Teljesen rányomtuk akaratunkat ellenfelünkre. Meggyőzően jól játszottak játékosaink. Csak az volt a kérdés tudunk-e gólt rúgni. 
Erre három alkalommal meg is volt a lehetőség, úgy , hogy az már nem a Balassagyarmat játékosain múlott. Az egyik lehetőség, egy remekül kivitelezett szabadrúgás variációt követően -Boda emelt Kósa elé- alakult ki, de 100%-os ziccerben Kósa kapu fölé emelt. A második alkalommal Kósa passzolt Kiss elé aki szintén ajtó-ablak helyzetben elpuskázta a gólszerzési lehetőséget.A harmadik alkalmunk a játékvezetőn múlott, a jobb oldalról a kapu előterébe -kaputól hat méterre – érkező beadásra Kósa remek ütemben a kapus elé belépve indult a labdára. A rendkívül rossz ütemben kilépő kapus nagy lendülettel szó szerint letarolta kiváló utánpótlás korú játékosunkat, aki ezután az ütközés után kisebb ápolásra is szorult. A partjelző az ápoláskor is jelezte , a játékvezető felé, hogy szabálytalanság történt az esetnél, de a játékvezető még a mérkőzés végén is meggyőződéssel állította, hogy jó ítélet volt a játék folytatása és a büntető meg nem ítélése……
sajnos ezek után már igazán nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani, így maradt az eldöntetlen eredmény. 
Az első fél idei egy hibát, melyből gólt kaptunk leszámítva a játékosaink remekül helyt álltak. Az első félidőben is meg voltak a labdaszerzéseink , de nagyon sok passzunk rosszul sikerült.. A második félidőre feljavult az összjátékunk, meg voltak a labda nélküli mozgásaink, és tulajdonképpen ellenfelünknek pillanatnyi esélyt sem adtunk a támadás vezetésekre. Gratulálok minden pályára lépő játékosomnak, mert valóban mindent megtettek az eredményesség érdekében. Az én szememben eredményesek voltak, mert amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk többnyire megvalósították, és végre a mai napon labdaszerzéseket követően támadásokat is vezettünk, támadásokat építettünk fel sok passzos játékkal.

 

U17 Futball a javából! 

 
Kanyó Viktor edző értékelése:
 
Szombaton kora délelőtt az Airenergy korosztályos csapata látogatott a Bánkút utcába. Mindkét csapat felkészült, motivált és jó képességű játékosokból áll, így kiváló derbire lehetett számítani. A találkozó ennek megfelelően alakult. Az előző mérkőzésen tapasztalt enyhe tompaságot most figyelem és akarat váltotta fel a hazaiaknál. Rendkívül kulturált és szemre is tetszetős futballt mutattak be a tesis játékosok. Pechükre a helyzetkihasználásban nem jeleskedtek. Így egy szélen vezetett támadás után, megszerezte a vezetést az ellenfél. Ettől a mérkőzés képe nem változott, és helyzet után helyzet következett a hazai oldalon. De ismét egy jelentős egyéni hiba után – a tesisek kapusának kezéből kiesett a labda- újabb gól. A mérkőzés utolsó 5-10 percére, már nem jutott esemény. Remek labdakihozatalok, szervezett labdakihozatal és szellemes támadó futball. Sajnos a gól hiányzott. Így tovább! 
 
Testvériség SE – Airenergy U17 0:3 
 
 
Játékban jobb! 
 
Törökbálint kitűnő műfüves pályáján rendezték meg szombaton a Tesi-Tbálint mérkőzést szombat délután. A jóval esélyesebb hazaiak érvényesítették a papírformát. Viszont, egyre több biztató jel mutatkozott a vendégeknél. Az első félidőben nem, de a második félidőben játékban sokszor felülmúlták ellenfelüket! Ráadásul gólt is szereztek! 
 
Törökbálint – Testvériség U17 8:1 

U11 Bozsik értékelő

Gál Zoltán edző értékelése:
Az u11-es korosztály 4 mérkőzést vívott a hétvégén. 
2 ASI és 2 Tesi csapat ellen.
Teljesen új csapatok ellen játszottunk, hisz se a Reac, se a Gerzo nem került össze velünk, így nem nagyon tudtuk mire számítsunk.
Az augusztusi edzések, ill a szeptemberi munka alapján én 7 pontra számoltam realitásként.
 
Első meccs: Tesi-Asi 8:0
Ismeretlen ellenfél, úgy küldtem fel a fiúkat, hogy élvezzék a játékot. Hát megtették. 5 perc után könyvelhető volt az eredmény. Dudás Előd parádézott, 7 gólt vállalt. 
 
Második meccs: Tesi-Asi 2 4:1
Szerencsére kitartott a lendület. Bele-bele nyultam a posztokba, lássam tavalyhoz képest ki hol vethető be, mennyit fejlődött.
Ellenfél részéről a szerencsének köszönhető, hogy nem 8-9 gól lett közte. Szabó Noel hatalmas bomba góllal mutakozott be, Szilágyi Bence a kapuban nagyon stabil volt. Viszont az az egy bekapott gól egy kapu előtti szerencsétlenkedésből született, így nem vagyok 100%ig elégedett. Elkerülhető lett volna.
 
3. Meccs: Tesi- Tesi 2  0:0
Sajnos a fiúknak nem tett jót a két meccs közti pihenő. Nagyon nehezen találták a formájukat. Szilágyi Bencének köszönhető, hogy nem volt 0:3 oda már 2 perc után. Remekül mozgott ki a kapujából.
Védelmet meg kellett variálni. Ezután magukra találtak a fiúk. De sajnos minden helyzet vagy a kapusba szállt vagy mellé. Illetve négyszer mehettünk volna 1:1-ben a kapusra, ha nem lenne az a fránya les. 
 
4.meccs: Tesi-Tesi 3 7:0
Korban és technikában is nagyobbak illetve ügyesebbek voltunk. Érződött, hogy mi régebb óta együtt vagyunk.
Játékkal nem volt gond.
 
Összességében nagyon elégedett vagyok. A kitűzött 7 pont helyett sikerült 10-et szerezni. 19 rúgott és 1 kapott gól magáért beszél. 
Tavalyhoz képest határozottan előbbre léptünk abban, hogy végre csapatként játszunk. 
Gólerősebbek lettünk, stabilabb a középpálya.
1-1 hiba még belecsúszik sajnos. 
Viszont örülök, hogy kezdem viszont látni az edzésen tanultakat, és mindezt tudatosan!
Elégdett vagyok!

U7, U8 Idei első megmérettetés

 Hétvégén, a legkisebbeknek megrendezésre került a 2018/19-es év első Bozsik Fesztiválja. Szombat délelőtt, enyhén szeles, de napos időben rendezték meg, a szomszéd kerületben a tornát, a BVSC-stadionjába. Az U8-kezdte a sort 11:00 órakkor. Élés váltás volt a csapatnak, hogy az eddig 1×1 es kapu helyett, idéntől 3×2-es méretű kapura lőhetik a gólokat. Újdonság volt számukra, hogy most már 4 mezőnyjátékos és 1 kapus is a pályán volt, az eddigi 3 mezőnyjátékos helyett. Nem sok időnk volt gyakorolni az edzésen ezt a felállást, de azt amit megbeszéltünk a hétköznapi edzéseken részben visszaláttam a meccseken, ami öröm számomra! Az u7-es csapatnak nem volt ismeretlen a terep, hiszen tavaly is ebben a korosztályban szerepeltek így jól feküdtek nekik a meccsek. Itt is visszaláttam az edzéseken gyakoroltakat! Összességében mindkét csapat jól szerepelt! Minden gyermek rendkívül élvezte és ez az egyik legfontosabb! Élmény volt látni a srácok arcán a boldogságot, a mosolyt és az önfeledt jókedvet! Megyünk tovább a megkezdett úton! Messze még a cél, de minden nap teszünk érte! Hajrá Tesi! Hajrá U7,U8!