U15 U13

U15

Kitűzött cél elérése!

Az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzésére utazott Vecsésre az U15-ös korosztály, a tabella utolsó helyezett Ferihegy Vecsés csapatához. A mérkőzés elején kissé álmosan kezdtek a fiúk és a második félidőben nem is sikerült túl jó teljesítményt összehozniuk. A félidei edzői tanácsok és az ellenfél elfáradása meghozta a kívánt eredményt. Sorra jöttek a gólok és a töménytelen mennyiségű ziccer. Azonban nagyon sok ki is maradt. A végeredmény alapján, így is elmondható, hogy nagyarányú győzelem született. Apostol Patrik 5 gól, Mészáros Kevin 1 gól, Bock Dávid 1 gól.

Ferhiegy Vecsés – Testvériség SE U15 1:7

Kanyó Viktor vezetőedző nyilatkozata:

A nagyon korai kezdés miatt a játékosaim még nem ébredtek fel teljesen a mérkőzés elejére, ezért döcögősen indult a játék. Kis szerencsénk is volt az első gólnál. Egymás után dolgoztuk ki a ziccereket, de nem koncentráltunk eléggé a befejezésnél. Ettől függetlenül nagy különbségű győzelmet értünk el. Gratulálok a csapatnak! „

U13

Szerencsés győzelem!

U13-as gárdánk is az utolsó őszi szezonbeli mérkőzését vívta a Grund csapata ellen. A pálya műfüves borítása igen csúszós volt, ami nem egyszer tréfálta meg a játékosokat. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, de igazán veszélyes ziccert nem sikerült kialakítania egyik csapatnak sem. Egy szögletrúgás elvégzése után az ellenfél játékosa belekapott a labdába, ezzel a mozdulattal saját hálójába juttatva a labdát. 10 perccel később, egy hazaadott labdába a Grund kapusa rosszul ért bele, így az becsorgott a saját hálójába. Több gól már nem esett a mérkőzésen. A hazaiak részéről Szilágyi Roland védett hatalmasakat, tartva a 0:2-es állást, ami már nem változott.

Grund 1986 FC – Testvériség SE U13 0:2

Kanyó Viktor vezetőedző nyilatkozata:

Kemény mérkőzés volt. A pálya talaja sokszor nehézséget okozott a játékosaimnak. Nem kis szerencse és a kapusunk kiváló teljesítménye kellett ma a győzelemhez. Gratulálok a csapatnak „