
Heti program


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
– amikor vereség után is büszke az edző a játékosaira…..
( 2018.02.18 vasárnap 17.00 óra)
/II. KER UFC SPORTTELEP, BP. II. KER. Kolozsvári T utca 11./
II. KER UFC – TESTVÉRISÉG SE 3-1 (0-0)
Szögletarány: 8-6 (4-3) Kapura lövési arány: 13-12 (5-4)
Gólszerző: Holbis
Pályára lépő játékosaink:
Gulácsi, Thék, Gazdag, Répás, Rafaisz, Losonczi, Istenes, Gerhát, Konkoly, Szabó B, Holbis, valamint Dudás.
Végig nagyon szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk. A pálya középső részét teljesen lezártuk, kiváló ellenfelünk csak távoli lövésekkel tudott próbálkozni. Ha jobban tudunk a hazai csapat kapujának előterében koncentrálni, akkor két sarok rúgásunkat követően akár vezetésre is állhatunk volna.
Szünetet követően néha a fáradság jelei mutatkoztak, kicsit lazábban védekeztünk. A 61. percben egy labdánál megálltunk , mely az oldal vonalon kívül volt, ellenfelünk tovább ment, és ha nem is sportszerűen de vezetést szereztek. Tulajdonképpen eddig a pillanatig az történt a pályán amit mi akartunk. Kiválóan játszottak játékosaink, és remekül hajtották végre a terület védekezést. A bekapott gólt követően nem estünk össze , egyre magabiztosabban támadtunk. Két ziccert is kihagytunk sajnos, mire végül is HOLBIS egyéni akcióját követően parádés teljesítményt nyújtva lerázta ellenfelét, majd higgadtan a hosszú sarokba gurított. A 82. -és 83. percekben sajos távoli nagyon jól helyezett lövéssel tudta kialakítani a II. KER csapat a végeredményt. 3-1. A mérkőzés végén még két akciónk volt amelyekből 100 %-os ziccert dolgoztunk ki, de sajnos rosszul eltalált lövéseinkkel már nem tudtunk szépíteni.
Összességében két nap, két egymást követő remek teljesítményt nyújtva bizonyították a srácok , hogy jó úton járunk. Gratulálok mindenkinek !!!!!!!!



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
– Ötletes , meggyőző játék , bomba gólok……..
(2018.0217 szombat 13.00 óra)
/Kocsis Sándor Sportközpont, BP. X. ker. Bihari út,műfű/
FENOMENON – TESTVÉRISÉG SE 2-4 (3-1)
Szögletarány: 9-2 (4-1) Kapura lövési arány: 20-11 (10-3)
Gólszerzők: HOLBIS, KONKOLY, RÉPÁS, PÁNCZÉL
Tóth Gyula vezetőedző értékelése:
Hétfőn kaptunk meghívást a FENOMENON csapatától a szombati felkészülési mérkőzés lehetőségére, azonnal igent mondtam, hiszen amúgy is edzést terveztem a vasárnapi felkészülési mérkőzésünk elé. Azt gondolom, a legjobb edzés felkészülési időszakban a minél több mérkőzés lejátszása, és mivel már csak alig két és fél hét van a bajnoki rajtig elérkeztünk az utolsó símítgatások, rendezgetések időszakába így létfontosságú a csapat számára a nagy pályás játék, játékban eltöltött percek számának megalapozása.
A mérkőzésen pályára lépő játékosaink:
Gulácsi, Koskár, Répás, Kiss Z., Rafaisz, Pánczél, Losonczi, Szabó B., Holbis, Konkoly, Gazdag, illetve Rácz, Dudás.
Jól kezdett a csapatunk, bár betegség, sérülés miatt rengeteg hiányzónk volt. A 10. percben már 2-0 arányban vezettünk. Az első húsz-huszonöt percben ötletesen, jól futballozott csapatunk. A pálya középső részén megszűrtük ellenfelünk támadásait, majd rövid passzos , gyors , ötletes játékkal támadásokat vezettünk. A széleken gyakran ellenfelünk mögé tudtunk kerülni és az alapvonal közeléből belőtt labdákkal az érkező játékosaink szinte folyamatosan veszélyeztették a hazai kaput.. A folytatásban egy kicsit szét estünk és a szünethez közeledve egyre kiegyenlítettebb lett a játék.
A második félidő elején nem domináltunk, viszont, mint egy 15 perc elteltével újra parádés gyors játékkal, ötletes olykor kiváló egyéni megoldásokkal “megfűszerezve” egy-egy támadásunkat, nagyon szép akciókat vezettünk. Sajnos rengeteg ziccert hagytunk ki, így a végeredmény nem tükrözi érzésem szerint a valós két csapat közötti különbséget. A támadás befejezéseken, ziccer , -100%-os helyzetek kihasználásán-, mindenképpen kell javítanunk, mert az őszi szezonra visszaemlékezve sajnos rengeteg pontot hullajtottunk el ezek miatt. Természetesen a mérkőzés közbeni 10-15 perces mélypontokon is javítanunk kell , mert szintén fontos , mérkőzést eldöntő- részidőszakok ezek is.
Összefoglalva biztató volt a csapat hozzáállása és játéka.
Nagyon örültem , hogy fiatalabb -2001-es -játékosok közül kettő is -LOSONCZI, és PÁNCZÉL – meghatározói voltak a mai játékunknak. Losonczi a mezőny legjobbjaként szinte hiba nélkül játszotta le a mérkőzést, labdaszerzései és labdák megjátszásai parádé számba mentek. Pánczél ma bebizonyította, hogy ha 100%-osan oda tud figyelni, akkor pár éven belül nagyon jó kis játékos válhat belőle. Répás hosszú idő után csak a játékkal foglalkozott, és kiváló teljesítményt nyújtott. Gulácsinak nagy védeni valója nem volt, gólokról nem tehetett, labda megjátszásai 100%-osak voltak, ez is nagyon fontos követelmények a mai kapusokkal szemben, hogy lábbal is jók legyenek. Kiss Z., a rábízott feladatokat szinte hiba nélkül megoldotta, az első 15 percet leszámítva kiválóan futballozott. Gazdag a mérkőzés elején nem találta magát csatárként, azt gondolom fejben nem volt elég összeszedett, viszont védőként meghatározóan játszott. RAFAISZ, KOSKÁR, RÁCZ, és DUDÁS erős közepes teljesítményt nyújtottak. SZABÓ B. megmutatta , hogy kiváló játékos, remek igazolás, igazán erősítés számunkra. Konkoly nagyon bátran futballozott, előre játéka nagyon jó, viszont az 1.1 elleni védekezésben még hiányolom a határozottságot, bár már a pozíciókat végre szinte minden esetben felveszi, sokat dolgozik végre mezőnyben védekezésben is. HOLBIS betegségéből felépülőben van. Minden mozdulatában látszik, hogy magasabb szinten futballozik, de erőnléti problémái vannak, és úgy gondolom ez az okozója, hogy nagyon rossz a helyzet kihasználása.
Gratulálok játékosaimnak….. mentálisan is kiválóan vizsgáztak ma, mert volt egy-két eset amikor nagyon kellett fegyelmezetten viselkedni ellenfelünk beszólásai , megnyilvánulásai miatt! Erre is nevel a sport, büszke vagyok, hogy ma tényleg a játékkal foglalkoztunk és nem a környezettel……… Dolgozunk tovább………


TESI U19 – FIGYELEM,
A havazás következtében a mai mérkőzésünknél a pályát a két csapat közös megegyezéssel baleset veszélyesnek nyilvánította, és egyben meg is állapodott az új mérkőzés időpontban, így a jövő heti programunk a következőképpen alakul:
2017.12,04- 12.10 között:
12.04 hétfő, 18.00- 19.30 óra között EDZÉS
Helyszín: KONTYFA utcai iskola műfű.
12.05 kedd, pihenő nap.
12.06 szerda 18.00 óra BAJNOKI MÉRKŐZÉS
MLSZ U19 KÖZÉP-KELET CSOPORT
GÖDÖLLŐI SK – TESTVÉRISÉG SE
Helyszín: GÖDÖLLŐI SK SPORTTELEP,
Gödöllő Táncsics utca.
12.07 csütörtök, pihenő nap,
12.08 péntek, pihenő nap,
12.09 szombat, pihenő nap,
12.10 vasárnap, pihenő nap.
TESI U19 – BAJNOKI
SALGÓTARJÁNBAN NEM SIKERÜLT MEGLEPETÉS EREDMÉNYT KIHARCOLNUNK, BÁR TÖBBSZÖR A MÉRKŐZÉS FOLYAMÁN KÖZEL ÁLLTUNK HOZZÁ…..
MLSZ U19 KÖZÉP-KELET CSOPORT
SBTC – TESTVÉRISÉG SE 5-3 ( 4-2 )
Szögletarány: 8-4 ( 4-0) Kapura lövési arány: 18-6 ( 12-3)
Tóth Gyula vezető edző értékelése:
Játékosaink akik pályára léptek:
Gulácsi, Thék, Koskár, Répás, Rafaisz, Pánczél, Gazdag, Juhász, Pergel, Konkoly, Kupás, valamint, Császár, Losonczi, Bartus, Holbis, illetve Dudás sérülése miatt a végén még sem játszott.
Bár ellenfelünk az első percekben is már dinamikusabbnak, gyorsabbnak tűnt, mégis egy szép támadás végén az 5. percben Kupás -Deák lekészített labdáját az érkező Konkoly magabiztos mozdulattal vágta a felső léc alá. 0-1.
Sajnos nagyon hamar egyenlített a salgótarjáni csapat. Koskár maradt le ellenfeléről, majd az alapvonalról kapunk előterébe lőtt labdánál , az érkező játékos senkitől sem (Pánczél maradt le) zavartatva helyezett a hálóba. 1-1.
A 8. percben THÉK vesztett labdát, majd ellenfelünk támadásánál Gazdag csak nézelődött, így szabadon lőhetett ellenfelünk a kapunkba. 2-1. A 20. percben szabadrúgáshoz jutottunk. Csonka felismerte a lehetőséget, és egy régebben begyakorolt figurát előkészítve KOSKÁR átlépős csele után KUPÁS-DEÁK helyezett a hálóba. 2-2.
A 28. percben THÉK, és KOSKÁR is úgy érzem hibázott, adott szituációban , melyet ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. 3-2.
A 33. percben egy a kapunk előterébe beívelt labdára RÉPÁS nem ugrott fel, ezt a hazaiak játékosa kihasználta és fejesével tovább növelte a hazai előnyt. 4-2.
Az látszott, hogy ezek után sem estünk össze, játékosaink próbáltak mindent elkövetni a szépítés reményében.
Szünetet követően egyensúlyba kerültünk, az 55. percben HOLBIS lépett ki, de a ziccer helyzetet kissé tovább cselezte és nagyon kisodródott helyzetből próbált az üres kapuba lőni, a védő menteni tudott szögletre.
A második félidőben a cserékkel is kicsit átrendeződtünk mindent elkövettünk a gólszerzés érdekében, ezért hátul fel is lazultunk. Így több gyors kontra akciót tudott vezetni a salgótarjáni csapat, de az időközben kapuba beálló – (GULÁCSI MEZŐNYBEN FOLYTATTA A JÁTÉKOT )- CSÁSZÁR parádésan védett minden esetben.
A 83. percben egy egyéni akció, óriási küzdés eredményeként, HOLBIS gólt szerzett , így teljesen elérhető közelségbe került az egy pont megszerzése. 4-3.
percben labdát szereztünk. Létszám fölényes helyzetben voltunk, de sajnos HOLBIS rossz passzát követően ellenfelünk tudott a fellazult védelmünk ellen támadást vezetni. RAFAISZ volt kissé körülményes, így ellenfelünk játékosa tisztára tudta játszani magát, majd kiváló hálóőrünk mellett a rövid sarokba helyezett lövéssel kialakította a végeredményt. 5-3.
Gratulálok az SBTC csapatának.
Nem a legerősebb csapatunkkal játszottunk ma, három – négy állandó kezdő játékosunk nem játszott.
Úgy érzem ennek ellenére minden játékosom megtett mindent az eredményesség érdekében. Ma sem estünk össze , végig volt tartása a csapatnak.
Sajnos voltak hibák , amelyeket , főleg az első játékrészben a hazaiak könyörtelenül góllá váltottak.
A hazai csapat pályaelőnye ma nem csak a más félórás utazásban mutatkozott meg, olykor érdekes játékvezetői ítéletekben is.

U15
Kitűzött cél elérése!
Az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzésére utazott Vecsésre az U15-ös korosztály, a tabella utolsó helyezett Ferihegy Vecsés csapatához. A mérkőzés elején kissé álmosan kezdtek a fiúk és a második félidőben nem is sikerült túl jó teljesítményt összehozniuk. A félidei edzői tanácsok és az ellenfél elfáradása meghozta a kívánt eredményt. Sorra jöttek a gólok és a töménytelen mennyiségű ziccer. Azonban nagyon sok ki is maradt. A végeredmény alapján, így is elmondható, hogy nagyarányú győzelem született. Apostol Patrik 5 gól, Mészáros Kevin 1 gól, Bock Dávid 1 gól.
Ferhiegy Vecsés – Testvériség SE U15 1:7
Kanyó Viktor vezetőedző nyilatkozata:
„A nagyon korai kezdés miatt a játékosaim még nem ébredtek fel teljesen a mérkőzés elejére, ezért döcögősen indult a játék. Kis szerencsénk is volt az első gólnál. Egymás után dolgoztuk ki a ziccereket, de nem koncentráltunk eléggé a befejezésnél. Ettől függetlenül nagy különbségű győzelmet értünk el. Gratulálok a csapatnak! „
U13
Szerencsés győzelem!
U13-as gárdánk is az utolsó őszi szezonbeli mérkőzését vívta a Grund csapata ellen. A pálya műfüves borítása igen csúszós volt, ami nem egyszer tréfálta meg a játékosokat. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, de igazán veszélyes ziccert nem sikerült kialakítania egyik csapatnak sem. Egy szögletrúgás elvégzése után az ellenfél játékosa belekapott a labdába, ezzel a mozdulattal saját hálójába juttatva a labdát. 10 perccel később, egy hazaadott labdába a Grund kapusa rosszul ért bele, így az becsorgott a saját hálójába. Több gól már nem esett a mérkőzésen. A hazaiak részéről Szilágyi Roland védett hatalmasakat, tartva a 0:2-es állást, ami már nem változott.
Grund 1986 FC – Testvériség SE U13 0:2
Kanyó Viktor vezetőedző nyilatkozata:
„ Kemény mérkőzés volt. A pálya talaja sokszor nehézséget okozott a játékosaimnak. Nem kis szerencse és a kapusunk kiváló teljesítménye kellett ma a győzelemhez. Gratulálok a csapatnak „

Kiss Zoltán hétvégi beszámolója:
Hétvégén az U7-es korosztállyal két tornán vettem részt. A játékosok fele a szombaton, míg a másik
fele vasárnap lépett pályára
Szombaton a Pék Pont nevezetű tornára látogattunk el a Fáy utcai Vasas pályára. A tornára nevezett
játékosok: Nyíri Benett, Kardos Gergely, Alassmi Roland és Mendöl Máté. Csapatunk a 12 csapatos
tornán az A csoportba került. Ebben a csoportban szerepelt még a Csepel UPSE” A” illetve az Őrmező
SE csapata. Az első mérkőzést az Őrmező csapatával játszottuk, de sajnálatos módon kikaptunk 12:1-
re. A kis játékosaink nem csüggedtek, mert az egy rúgott gól elfeledtette minden bánatukat. Ezután a
Csepel csapatával játszottunk, akiktől szintén vereséget szenvedtünk 11:1- re. A rúgott gól itt is
feledtette a bánatot. A csoport harmadik meccsén a Csepel elverte az Őrmező csapatát 8:2-re.
Csoport 3. ként a „B” csoport 3. helyezettével játszottunk a Csep-gól korosztályos csapatával. Ezen a
mérkőzésen sem sikerült diadalmaskodnunk, vereséget szenvedtünk 2:6-ra. A következő mérkőzést a
Nagykátával játszottuk a „D” csoport 3. helyezettjével. 2:10 arányban vesztettük el a mérkőzést. A
Következő mérkőzés a „C” csoport 3. helyezettje ellen következett a Csepel UPSE” B” csapatával.
Ellenük 4:6 arányban szenvedtünk vereséget.
Vasárnap Gödöllőn vettünk részt a Táncsics Mihály úti sporttelepen rendezett tornán. A tornára
nevezett játékosok: Szenteszki Bálint, Somogyvári Ádám, Böndicz-Major Patrik. A 16 csapatos tornán
a „D” csoportba kerültünk. A csoportban rajtunk kívül: a Dunakanyar RUFC, a Dalnoki Akadémia és a
Monor SE szerepelt. Az első csoportmérkőzést a Dalnoki Akadémia ellen játszottunk, amelyet
megnyertünk 3-1 arányban. A következő meccsünket a Dunakanyar ellen játszottunk, akiktől
kikaptunk 5:1-re. Ezután A Monor csapata ellen játszottunk, akiktől viszont 7:2-es arányban
kikaptunk. A csoport egyéb eredményei: Dunakanyar-Monor 2-6; Dalnoki Monor0-6; Dalnoki-
Dunakanyar 1-3.
A csoport 3. helyezettjeként az alsó ági középdöntőkbe kerültünk megelőzve a Dalnokit, de a Monor
és a Dunakanyar csapata mögött. Itt a „B” csoport harmadik csapatával a Gödöllővel csaptunk össze.
Itt 5-1 es vereséget szenvedtünk. Ezután elődöntőket játszottunk a 9-16.- ig helyig. Itt nagy csatában,
de végül alulmaradtunk a Kartal csapatával szemben 6-4- re. Ezután egy fordulatos mérkőzésen a
RAFC csapata győzött le minket 3-4- re.
Azt ki kell emelnem, hogy mindkét napon majdnem az összes csapatnak sorcseréje volt, míg mi úgy
döntöttünk, hogy az a fontos, hogy mindenki játszhasson és az nem az eredmény orientáltság a cél!!
Amennyiben lettek volna cseréink több mérkőzést is meg tudnunk volna nyerni, de ez szerintem nem
lényeges!!! A fontos, hogy mindegyik arcon felhőtlen mosolyt láttam. Látszott rajtuk, hogy élvezettel
csinálják azt, amit csinálnak, azaz FOCIZNAK! Nagyon lelkesen léptek pályára és a bekapott gólok után
sem csökkent a játékkedvük. Büszke vagyok mindegyik kis focistapalántára amiért ilyen remekül
helyt álltak, és amiért ilyen ügyesek voltak!!
Néhány képet csatolok a Tornáról, úgy gondolom a képek magukért beszélnek!


TESI U19 TERVEZETT PROGRAM
HAT NAP ALATT, KÉT BAJNOKI MÉRKŐZÉS
A következő hat napban két bajnoki mérkőzést játszik a TESTVÉRISÉG SE U19 –es korosztályos csapata.
Vasárnap a PESTSZENTIMRE SK csapatához látogatunk, akik félig-meddig szintén idegenben játszanak, hiszen a SZAC sporttelepén rendezik a mérkőzést. A mérkőzésre kilátogató nézők egyszerre két mérkőzést is láthatnak. A TESTVÉRISÉG SE szimpatizánsok két korosztályos csapatunknak is szurkolhatnak, hiszen U17 kiválóságaink KATONA TAMÁS utánpótlás vezető vezényletével a dobogó harmadik helyezettjeként a jelenlegi második helyezett csapatához látogatnak, míg csapatunk –U19 – az elmúlt két mérkőzésen kezdte összeszedni magát és a pontokat, így felzárkózhatunk mi is a közép mezőnyhöz. A két mérkőzésen 13.00 órakor indul a labda a 90 perces útjára, így valóban futball csemege lehet, a futballt szerető nézők és TESTVÉRISÉG SE szimpatizánsoknak, hogy egyszerre egy helyszínen egy nézőtérről két mérkőzést láthatnak. Játékosaink mindent elkövetnek majd, hogy minél több TESI gólnak tapsolhasson a csapatot elkísérő szülői, – baráti, szurkolói kar.
Vasárnapi, PESTSZENTIMREI vendégségünket követően pénteken, hazai pályán, U19 csapatunkkal a dobogós helyezésért küzdő REAC SE-SI „B” csapatát fogadjuk. A XV. kerületi rangadón Újpalota és Rákospalota mérkőzésen remélhetőleg a kora délutáni órákban megrendezett mérkőzésen jó játékot, nemes küzdelmet láthat a mérkőzésre kilátogató néző. A két egyesület remek kapcsolata miatt nem hiszem, hogy klasszikus rangadó hangulat lesz, inkább jó erőfelmérőnek lehet tekinteni, a közép mezőnyhöz felzárkózó és még azért az alakulgatónak tekinthető csapatunknak. Mindenképpen itt is szervezett, magabiztos játékkal a három pont megszerzése a fő célunk.
2017.11.05 – 2017.11.12 között:
11.05 vasárnap, 13.00 óra BAJNOKI MÉRKŐZÉS
MLSZ U19 Közép-Kelet csoport PESTSZENTIMRE SK – TESTVÉRISÉG SE Helyszín: SZAC, DEÁK FERENC „BAMBA” SPORTTELEP,
BP. XVII. ker. Thököly út 8. Találkozó: 11.30 órakor a helyszínen.
11.06 hétfő, 18.00 – 19.30 óra között EDZÉS. Helyszín: Kontyfa utcai iskola műfű.
11.07 kedd, pihenő nap.
11.08 szerda, 18.00- 19.30 óra között EDZÉS. Helyszín: Kontyfa utcai iskola műfű.
11.09 csütörtök, 18.30 – 20.00 óra között EDZÉS- Mozgáskoordinációs (Gál ZOLTÁN vezeti). Helyszín: Kontyfa utcai iskola műfű.
11.10 péntek 13.00 óra BAJNOKI MÉRKŐZÉS
MLSZ U19 Közép-Kelet csoport TESTVÉRISÉG SE – REAC SE-SI „B” Helyszín: TESTVÉRISÉG SE SPORTTELEP,
BP. XV. ker. Bánkút u. 71. Találkozó: 11.30 órakor a helyszínen.